Első ízben tartottak találkozót a Szelíd Motorosok - Maklár

Október 1-én, szombaton került megrendezésre a Maklári Repülőtéren az I. Országos Szelíd Motorosok Találkozó. A rendezvény célja az ismerkedés és a taglétszáma növelése volt elsősorban, valamint a szervezők ezzel is szerették volna megmozgatni az ország motorosait. A fő rendezvény mellett, majd nem egy időben Szigethalmon is megtartották az ismerkedős estét. 

A maklári repülőtéren majd nem száz ember és körülbelül 40 motor fordult meg az egész napos rendezvény folyamán. A finom bográcsos mellett a különböző programok is a résztvevők szórakoztatását szolgálták. Aki ott volt, a Pinkóczy Majorett Egyesület, a Street Workout Team Eger illetve a füzesabonyi RC modell csapat bemutatóját is megtekinthette, miközben kiélvezve az ősz utolsó motoros idejét, ismerkedhetett a mozgalom többi tagjával is. 

Sor került egy kisebb élő interjúra is, amely az egyik kereskedelmi tv csatorna híradójában is megjelent riport "főszereplőjével", egy kisvárdai családdal készült el, akik pontosan olyan élethelyzetben vannak, aminek megsegítésére alakult a motoros mozgalom. 

A résztvevők és a bemutatózó csapatok lelkesedését mutatja az is, hogy a SWOTE ( Street Workout Team Eger ) bemutatója egy kis különleges meglepetéssel zárult, ugyanis a csapat a nézőket bevonva, egy, a demjéni termálfürdőbe szóló belépőjegyet kínált fel nyereményként a rögtönzött fekvőtámasz verseny győztesének, aki hamar ki is került a merész jelentkezők közül. 

Miközben pedig a bemutatók zajlottak, repkedtek a majorett pálcák, a street workout team tagjai az állványon mutattak be látványosabbnál látványosabb gyakorlatokat, rc modellek zümmögtek a reptér felett, a merészebb látogatók a Rittair Maklár jóvoltából, sétarepülésen vehettek részt. 

A szervezők elmondása szerint a visszajelzések nagyon pozitívak voltak, a résztvevők mind jól érezték magukat. Voltak olyanok is, akik több mint 100 km-t utaztak, hogy ott lehessenek a találkozón. Elmondták azt is, szervezés alatt van az első országos mozgalom, aminek részleteiről egyelőre nem akartak elárulni sokat, de hamarosan megjelenik majd az interneten, és reményeik szerint az országod médiában is.

(További képek ide kattintva a galériában érhetőek el)