Meghalt Kertész Imre

Hajnády Kristóf Endre képe
Print Friendly, PDF & Email

Életének 86. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Kertész Imre. A Nobel-díjas írót 2016. március 31-én, hajnali 4 órakor, budapesti otthonában érte a halál. Kertész Imre 65 éves volt, amikor egy író-olvasó találkozó végén valaki azt mondta neki, elképzelni sem tudja, mit fog írni ezek után. Hiszen a Sorstalansággal, a Kudarccal és a Kaddissal mindent elmondott, amit az életről elmondhatott. Kertész nevetve kérdezett vissza: csak nem azt akarja sugallni, hogy most már akár meg is halhatok?

Nem akart valamilyennek látszani, még természetesnek sem. Mintha egy másik világból érkezett volna, talán egy másik századból vagy egy ismeretlen kontinensről. De semmi esetre sem Auschwitzból vagy Buchenwaldból. Sokkal inkább egy olyan szigetről, ahol a legnagyobb érték a gondolat.

Nem akart valamilyennek látszani, még természetesnek sem. Mintha egy másik világból érkezett volna, talán egy másik századból vagy egy ismeretlen kontinensről. De semmi esetre sem Auschwitzból vagy Buchenwaldból. Sokkal inkább egy olyan szigetről, ahol a legnagyobb érték a gondolat.

1997-ben a Kossuth-díjat, 2000-ben a Herder-díjat és a Die Welt irodalmi díját kapta meg, 2001-ben a német Becsületrendet, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, 2002-ben pedig az irodalmi Nobel-díjat vehette át mint "az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben". 2014. augusztus 20-án a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet vehette át.

Ő maga azt mondta, soha nem azért írt, hogy sikeres, még csak nem is azért, hogy nagy író legyen. Nem az irodalom, nem az írás érdekelte, hanem a totális hatalom mechanizmusa. Egész életében az a kérdés kínozta,

hogy hogyan lehetséges, hogy az ember bármelyik pillanatban gyilkossá vagy áldozattá válhat?

1929. november 9-én született Budapesten. Ötéves volt, amikor a szülei elváltak, és a köztük lévő viszály következtében a kisfiú internátusba került. 15 éves volt, amikor a csendőrök 17 társával együtt Budapest környékén letartóztatták, és Auschwitzba, majd onnan Buchenwaldba deportálták. 17 éves volt, amikor a buchenwaldi „ember-hulladék", ahogy a Sorstalanság hőse nevezi magát, irracionális módon életben maradt, és hazatért.

A totális diktatúra természetéről

Thomas Mann és Albert Camus döbbentette rá, hogy „az irodalom feneketlen fölfordulás, a szívre mért kiheverhetetlen csapás, valami elementáris bátorság és bátorítás, és ugyanakkor mégis

olyasvalami, mint a halálos betegség”. 

Harmincéves elmúlt, amikor többéves kudarcos küzdelem után rájött, hogy arról az egyetlen dologról kell írnia, amit valóban ismer: a totális diktatúra természetéről. Egy-két hónapot szánt a regény megírására, 13 év lett belőle. 

Negyvenkét éven át „önkéntes börtöncellájában”, egy Török utcai kis garzonban élt első feleségével. Az ötvenes évek elején gyári munkásként, aztán egy rövid ideig újságíróként dolgozott, majd az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején zenés komédiák és bulvárdarabok írásával keresett némi pénzt.

A magyar kritikusok nem értették

Amikor a Sorstalanság 1975-ben végre megjelenhetett, néma csend fogadta. Az első értő kritikát Spiró György írta a regényről 1983-ban (Spiró György: Non habent sua fata), aztán a 90-es évektől kezdve egyre többen fordultak Kertész munkássága felé. Ő mégis úgy érezte, hogy a magyar kritikusok nem értették meg a könyve lényegét.

A magyarok kényszerítették gettóba

Az utóbbi tíz évben Berlinben élt, azt mondta, a német főváros a maga kulturális pezsgésével, platánjaival és kávéházaival gyerekkora Budapestjére emlékezteti. Amikor arról kérdezik, hogy képes auschwitzi túlélőként németek közt élni, azt feleli, inkább az a csoda, hogy volt képes annyi évtizeden át magyarok közt élni. Magyarok kötelezték sárga csillag viselésére, magyarok kényszerítették gettóba, és magyar csendőrök rakták fel az auschwitzi vagonba.

Tavaly óta ismét itthon élt, Parkinson-kórral küszködött. „…csodálatos életem volt” – mondta a Zeitnek adott interjújában a 84. születésnapján. – „Auschwitzi fogolyként kezdtem, végül megkaptam a civileknek járó legnagyobb német kitüntetést. Ez vicces és megmagyarázhatatlan. De lehetek egészen őszinte?

Elég volt. Mindent elértem, amit akartam. 

Azt hiszem, írni sem akarok többé. Rendezgetem a régi naplójegyzeteimet, az még örömöt okoz. De ha az éjszakákra gondolok... Van még egy szó, a szeretet. Ezzel még szívesen kezdenék valami újat. De mivel írnék? A kezeim már nem engedelmeskednek. Nagyon fáradt vagyok.”

Forrás: Origo